Dr. Ladó László önéletrajza
1919. szeptember 6-án Sopronban született. Szülei a régi székely nemesi csíkszentmihályi Ladó családból származó, de Csíkszépvízen született Ladó István, akkori testőr-főhadnagy és Bozsó Lívia gimnáziumi tanárnő, budapesti lakosok, akik 1919 őszén az akkori hazai belpolitikai események miatt tartózkodtak a fővárostól távol, Sopronban, barátoknál.
A szülők az 1920-as évek elején elváltak, majd Ladó István kivándorolt az USA-ba, ahol mérnökként, majd vállalkozóként dolgozott.Így Ladó László nevelése édesanyjára, és részben a segítséget gyújtó rokonokra hárult. Ez utóbbi keretében egészségerősítési szempontokat is követve 1924-ben a bajorországi Kemtenbe került egy baráti orvosi családhoz.A német nyelv elsajátítása után 1926-tól négy évig tanul elemi iskolában, majd egy évig a Kempteni gimnáziumban. Ezt követően, 1931-től három évig a budapesti bencés gimnázium tanulója volt. Időközben édesanyja trombózissal megbetegedett, s annak érdekében, hogy a fia neveltetése biztosított legyen, 1934-ben kérvényezte felvételét a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd Reáliskola nevelőintézetébe, ahol 1938-ban jeles eredménnyel érettségizett. A katonai reáliskolák végzett növendékeit automatikusan vették fel a budapesti Ludovika Akadémia tisztképző főiskolára. Ladó László (a továbbiakban L.L) kérésének megfelelően, tüzértiszti képzésben részesült. 1941-ben avatták hadnaggyá. A gyöngyösi 20. tábori tüzérosztálynál kezdte meg újoncok kiképző tisztjeként szolgálatát, de hamarosan Miskolcra vezényelték a tartalékos tüzértisztjelölteket képző iskolába, ahol tüzértechnikai ismeretek mellett terep-, illetve térképtant, valamint lovaglást is tanított. 1942 tavaszán a gyöngyösi tüzéreket is besorolták a Szovjetunió elleni háborúba induló 2. magyar hadseregbe. A tüzérosztályt kiterebélyesítették két tüzérosztályos ezreddé. L.L. az egyik osztály parancsnokának segédtisztje lett, főleg az elvonulást előkészítő szervezési feladatokkal bízták meg. 1942 júniusában érkeztek a Don-kanyar közepén harcok árán kialakítandó arcvonalszakaszhoz, a későbbi, 1943. januári Uryv-i szovjet áttörés egyik színhelyére. Akkor két napig tartották állandóan támadott frontjukat, majd elkerülendő a teljes bekerítést, kezdetét vette a harcokkal súlyosbított egy hónapig tartó visszavonulás. L.L. a téli harcok idején nem csak segédtiszti feladatát látta el, hanem egyben az egyik üteg szabadságon lévő parancsnokát is helyettesítette. Magatartásáért a magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, majd 1992-ben a Vitézi rend tagjává avatták.
[Részletes leírást tartalmaz L.L.: “Don-i mozaikok” c. tanulmánya a Rada Tibor “Honvéd Ludovika Akadémia és a Testvérintézetek összefoglaló története” c. könyve, (II. kötet, 590-595 old.)]
1943 tavaszán Hajmáskérre a tüzérségi lőgyakorlatok és szakmai továbbképzés központjában állomásozó 1. tüzérosztályoz helyezték, ahol ismét a parancsnok melletti segédtiszként dolgozott főhadnagyi rangban.1944 őszén megszűnt Hajmáskér oktatási funkciója. A tüzérosztályt a Dunántúlon harcoló csapatokhoz osztották be. L.L a háború vége előtt megsebesült, majd fogságban, Szombathelyen kórházba került. Felesége (szül. Verebély Éva) elérte, hogy őt felvegyék a kórházba műtősnőnek. Ott eredményesen dolgozott, amíg férjét orvosi javaslatra el nem bocsátották.
A háború után az úgynevezett Igazoló Bizottságok vizsgálták a volt tisztek korábbi magatartását. L.L.-t alkalmasnak találták további honvédségi szolgálatra, de ő szolgálaton kívüli állományba való helyezését kérte. Ez meg is történt. 1957-ben azonban központi intézkedésre a volt ludovikás tiszteket lefokozták, tartalékos honvédek lettek.1993-ban újabb változás következett be. Széleskörű rehabilitálás keretében századosi rendfokozattal Honvédségi Nyugdíjas Igazolvány kapott, amely kedvezményként lehetővé tette a honvédség gyógyító és művelődési intézményei szolgáltatásainak igénybevételét.
A jövőbeni munkavállalásra gondolva L.L már 1943-ban - édesanyja aktív közreműködésével - beiratkozott az egri jogakadémiára, ami lehetővé tette számára, hogy időtartami beszámítással, de teljeskörű vizsgázási kötelezettséggel 1948-ban diplomát szerezzem a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán, s azonos évben summa cum laude minősítéssel doktori címet is.
1951-ben abszolválta az okleveles könyvvizsgálói vizsgákat.
1957-ben “A belső szállítás fejlesztésének jelentősége és szervezésének irányelvei” c értekezésével a közgazdaságtudomány kandidátusa. 1969-ben “A folyamatok mozgatási elemei gépesítésének műszaki-gazdasági kihatásai” c. disszertációjával - amely egyben Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) koncepció is volt - a közlekedés tudomány (MTA) doktora tudományos fokozatot szerezte meg. Az értekezés az ipari, távolsági, szállítási és más folyamatok belső elemei struktúrájának sajátosságait tárta fel. Kiemelten foglalkozott az ipar vonatkozásában az átalakítási, mozgatási és irányítási elemek közötti harmónia - vagy annak hiánya - gyűrűződő rendszer - output kihatásaival, főleg a mozgatási elemek terén elérhető harmónia növelésével. Munkahelyei és beosztásai a következők voltak:
1941-1945 Honvédség, hadnagy, főhadnagy
1946-1949 Rt. Villamos és Közlekedési Vállalatok, tisztviselő
1949-1952 Irodaszervező Gazdasági Iroda, szervező
1952-1963 Pénzügyminisztérium, főelőadó
1952-59 Számviteli osztály
1959-63 PM Szervezési Intézet
1963-1989 Budapesti Műszaki Egyetem
1963-64 adjunktus
1964-71 docens
1971-89 egyetemi tanár
1978-84 tanszékvezető
1990-2002 nyugdíjas egyetemi tanárként okleveles könyvvizsgáló.
Az Rt. Villamos és Közlekedési Vállalatok számára 15 leányvállalattal rendelkezett, amelyek többsége városok áramszolgáltatója volt, kisebb része a MÁV-val összehangoltam keskeny nyomtávú vasutakat és városi villamosokat üzemeltetett. L.L.-nak alkalma volt a cég központjában különféle munkafolyamatok megismerésére, és szervezési feladatként központi gépkocsiműhely létrehozásában vehetett részt.
1949-ben az Rt. megszűnéses feloszlása előtt, kérésére az Irodaszervező Gazdasági Irodához (IGI) változtathatott állást. Az Iroda tanulmányi osztályára kerülve, feladata az akkor kialakuló új- és nagykereskedelmi nemzeti vállalatok számára komplex elszámolási, igazgatási rendszerek kidolgozása, majd kísérleti bevezetése volt. Emellett viszonylag széles körben alkalmazható ipari analitikus könyvelési eljárások kialakításában is részt vett (pl: anyagi elszámolás rendszerek, leltározási eljárások). Ezeket az eljárásokat több évtizedig alkalmazták, lényeges változások csak a számítástechnika elterjedésével következtek be.
1951-ben jelentek meg első publikációi, és megkezdte a meghívott előadóként a Számviteli Főiskolán oktatói munkáját a számvitel-szervezés tárgykörében.
1952-ben megszüntették az IGI-t, aminek az oka nem ismert. Tanulmányi osztályának munkatársait egyszerűen áthelyezték a Pénzügyminisztérium Számviteli Osztályára (Az osztály nem látta el minisztériumi számvitelét, hanem a számvitellel, a mérlegbeszámolókkal kapcsolatos országos állami, szabályozási feladatok végzése volt a feladata), ahol főelőadói státuszban főleg költségtervezési, elszámolási, elemzési, eljárásokkal foglalkozott, valamint részt vett az ipari számlakeret korszerűsítési munkáiban, több kísérleti szervezésben, valamint olyan szervezési munkában is, amelyet valamely főhatóság vagy nagyvállalat vezetőivel kérése alapján többnyire gazdálkodási problémák megszüntetését célozták.
L.L. pénzügyminisztériumi munkahelye időszakában tevékenyen részt a számviteli oktatással, továbbképzéssel összefüggő feladatok megoldásában. Így Ferenczi I. és Patóh L.- val megírták az “Iparvállalatok könyvvitele” c. tankönyvet a közgazdasági technikumok számára, részt vett főiskolai jegyzetek, a könyvvizsgálói vizsgára készülők tananyagának elkészítésében. Négy évig a számviteli tárgy egyik cenzora volt a könyvvizsgálói vizsgáknál.
1959-ben áthelyezték az akkor alakult és a házban működő néhány fős PM Szervezési és Ügyvitelgépesítési Intézethez. Erre azért került sor, mert volt ludovikás tiszt nem kaphatott úgynevezett feddhetetlenségi igazolást, amelynek megléte viszont a minisztérium is tisztviselőknél követelmény volt. Az új szervezés intézetre nem ott vonatkozott ez az előírás. Így a helyi döntéshozók jóindulatából lényegében ugyanazt a munkát folytathatta mint korábban, de kedvezőtlenebb körülmények között. Főleg számos kis jelentőségű szervezési rutin munkában kellett részt vennie, de 1960-ban lehetőséget kapott, hogy meghívott előadói munkát vállalhasson a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Gépészmérnöki Karának Ipari Üzemgazdaságtan tanszéken, ahol a posztgraduális gazdasági mérnökképzésben könyvvitelt, gazdasági elemzést, valamint az adatfeldolgozó gépek és rendszerek tárgyakat tanította.
1963-ban meghívták a fenti tanszékre docensi beosztásba (27 évnyi tanári tevékenysége főbb területei megtárgyalására visszatérünk). A Műegyetemre való elhelyezés mellett a Pénzügyminisztérium Kereskedelmi és Közlekedési Főosztály másodállású szakértőként alkalmazta. Az ehhez szükséges feddhetetlenségi igazolást - amely a docensi beosztásnak is előfeltétele volt dr. Tímár Mátyás pénzügyminiszter megadta (akkorra már miniszteri hatáskörbe került) szakértői (másodállásos) tevékenysége keretében. Az egyik nagy munkája a MÁV járműjavítási rendszerei eredményességének növelése, illetve a fogyatékosságok csökkentésében való segítségnyújtás volt. A szombathelyi MÁV javítóműhelynél végzett kisérleti szervezés során kialakított új eljárás átvétele a MÁV szerint valamennyi járműjavítónál javulást eredményezett. L.L. a továbbiakban a MÁV szervezetének, információrendszere, gazdasági számításai korszerűsítésének javasolható módozataival foglalkozott. (Ez utóbbival az 1960-as évek végén azért is, hogy ne készüljenek ismét olyan számítások, amelyek szerint a mellékvonalak megszüntetésének hasznából autópálya-hálózat építhető.) De törekvések azonban nem vezettek sikerhez, többnyire a MÁV hathatós ellenállása miatt. Így a továbbiakban csak véleményezések készítésében és alkalmi bizottságok munkájában való részvétel maradt meg. Ennek keretében közreműködött pl. a posta szervezetének korszerűsítését célzó bizottság, valamint az autóbuszokat üzemeltető nagy közlekedési vállalat számára a nagyjavítások bonyolításának és finanszírozásának rendszerével foglalkozó bizottság munkájában.
A Pénzügyminisztériumnál betöltött szakértői másodállás 1977-ben (összesítve 25 évi Pénzügyminisztériumbeli munka után) átváltozott a munkaügyi miniszter melletti másodállásra. Oka az volt, hogy a vezetőképzés, továbbképzés, szervezőképzés állami feladat részben a Munkaügyi-, részben az Oktatási Minisztériumhoz kerültek, ami a Munkaügyi minisztérium szakember állományának kiegészítését igényelte. L.L. 1981-ig dolgozott a Minisztériumban, az említett két témával kapcsolatos előterjesztéseket készítve (pl. az Országos Oktatási Tanács és a Szervezési Tárcaközi Bizottság részére, 1979.)
A BME-ben L.L. 1963-tól a graduális képzésben a hagyományos ipari üzemgazdaságtan, a posztgraduális gazdasági mérnökképzésben a korábban már kialakított tárgyait adta elő. Rendszeresen oktatott a BME Mérnöktovábbképző Intézet által szervezett tanfolyamokon. Ezek közül kiemelést igényelnek Kohó- és Gépipari, Nehézipari Minisztériumok és más főhatóságok által rendelt két hetes vezetőtovábbképző tanfolyamok, amelyeken a vállalati vezetők az általa kialakított jórészt aktív képzés keretében (vezetői játékok, esettanulmányok, team munka útján) ismerték meg a vállalatok életében fontos gazdasági döntések informatikai alapja meghatározásának lényeges kérdéseit, a szervezési munkák irányításának aktuális módjait. A Továbbképző Intézet 1965-74 között 54 továbbképző tanfolyamot rendezett a Kohó- és Gépiparhoz tartozó vállalatok vezetői számára. Ezek szakmai irányítója L.L. volt. Az Intézet keretében széles körben oktatott (kipróbáld) további téma L.L. “Költség és nyereségfedezeti számítás”-a volt, amely több külföldi és hazai módszer ötvözeteként nyújtott főleg a termelési szerkezetek értékeléséhez, tervezéséhez hasznos segítséget.
1966-tól Vezető-továbbképző Tárcaközi Bizottság feladatává vált, hogy koordinálja elsősorban a nagyvállalatok felsővezetői, majd később az irányító szervek főosztályvezetői továbbképzését. A kijelölt oktatási intézmények között szerepelt a BME Továbbképző Intézete is, amely L. L.-t bízta meg a téma gondozásával. Az új oktatási tevékenység 1967 tavaszán a BME-n megtartott ünnepélyes megnyitó után vette kezdetét. A felső irányítási szintű vezetők előadásai után L. L. tartotta meg a vezető-továbbképzés módszereiről szóló előadását. 1969-től az akkor alakult Országos Vezetőképző Központnál rendszeresen tartott előadásokat és készített munkatársaival esettanulmányokat az úgynevezett komplex tanfolyamokhoz, majd 1972-től kezdődően a minisztériumi főosztályvezetők számára kormányhatározat alapján szervezett tanfolyamokon. 1978-tól a vezető utánpótlás szolgáló (VUP) tanfolyamokon oktatott vállalati gazdaságtan, szervezést, a vezetést.
1964-től kezdődően L.L. tudományos fórumokon szorgalmazta, hogy a műszaki felső szintű képzésben a szervezési munka alapját is oktassák. 1968-ban ez szerény mértékben kezdett megvalósulni. Lényeges előadás haladás az 1971-72-ben hozott, a vállalati munka és üzemszervezésről szóló felsőszintű határozottakkal következett be. Az előkészületekben több egyetem szakmailag illetékes oktatója, így L.L. is részt vett. A szervezési szakemberképzés rendszerének kialakításához szükséges rendeletek, képzési irányelvek tervezetének elkészítéséhez, majd a képzés megvalósítási folyamatának szemmel tartásához a Művelődésügyi Minisztérium külön tárta tárcaközi jellegű szervező szakemberképzés bizottságot is létesített és működtetett az 1980-as évekig. Vezetésével L. L.-t bízta meg. A különféle fórumok (minisztériumok, MTA, egyetemek) jóváhagyását megszervezve, 1973-ban (a fejlett ipari országok industrial engineering képzés több elemének figyelembevételével) megkezdődött a szervezési szakemberek képzése. A BME-n ez új, Termelési Rendszer Szak létesítésével valósult meg, a 6. féléves diákok átirányításával. A szakmai képzés irányítója és a tananyag több tömbjének kidolgozója L.L. volt. Az említett bizottság részt vett annak az 1977. évi minisztertanácsi határozatnak az előkészítésében is amely “a vállalati szervezőmunka fejlesztéséről” szólt, valamint az Országos Oktatási Tanács ezt követő végrehajtási intézkedéseinek kidolgozásában.
1980-tól kezdetét vette a posztgraduális gazdasági mérnök képzés azon korszerűsített formájának alkalmazása, amelyet L.L. és munkatársai dolgozta ki. A változás lényege: Tevékenységi szakirányokat alakítottak ki (pl. a marketing, termelés tervezés irányítás, vállalati informatika) az eddigi ágazatiak helyett. Bővült a közös alaptárgyak köre, nőt a jog, a döntéselmélet és módszertan, az alkalmazott statisztika, a vezetés és szervezéselmélet órarendi súlya. Törekvés volt előmozdítani, hogy a stúdium résztvevői megismerjék, gyakorolják a több féle tudományterület releváns elemeinek feltárását és együttes hasznosítását.
A Műegyetemen többször kértek a hallgatóktól kérdőíven (pl. 20 kérdéssel) véleményt tanáraik oktatási tevékenységéről, megbecsültségéről L. L. mindig jó minősítést kapott.
A tanszéki tevékenység egyik fontos területét képezték a külső felekkel kapcsolatos megbízásos munkák. Számos vállalatnak, intézménynek nyújtottak elsősorban szervezési szolgáltatást a termelési, a gazdasági informatika területén. Ez a tevékenység állandó kapcsolatot biztosított a gyakorlattal, elősegítette problémák okainak feltárásat, valamint megoldások módjának kialakítását. Többnyire team-munkát végeztek.
A Műegyetemi munkahelyének utolsó évében (1989) L.L. számviteli, pénzügyi ismeretei, és 1951-ben szerzett okleveles könyvvizsgálói oklevele alapján a Pénzügyminisztériumtól megkapta a könyvvizsgáló-szakértői tevékenység folytatásához szükséges engedélyt. 1992 júniusáig, mint nyugdíjas önálló könyvvizsgáló szakértő, ezután kiegészítő tevékenységet folytató egyéni könyvvizsgáló, vállalkozóként dolgozott 2002 júliusáig.
A könyvvizsgáláshoz nélkülözhetetlen ismeretanyag közel áll az érdemi felügyelőbizottsági munkához szükséges. Ezért 1992-ben elvállalta, hogy a Tengelmann-német csoport többségi tulajdonában lévő Skála Coop Rt. felügyelőbizottságának tagja, majd 1993-tól ismétlődő közgyűlési megbízások alapján 2001 végéig elnöke legyen.
1990-től részt vett a Magyar Könyvvizsgálók Egyesülete vezetőségének munkáiban. Közreműködése révén valósultak meg a német észak-rajna-vesztfáliai kormány által finanszírozott továbbképző tanfolyamok, amelyeken a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég szakemberei már 1990 őszétől kezdődően az EU számviteli irányelvét ismertették.
Az egyesület elnökével, dr. Rieb Lászlóval együtt tagja volt annak a kis létszámú bizottságnak, amely a számviteli törvényt elkészítette. 1993-ban az egyesület felvette Magyar Könyvvizsgálói Kamara nevet. E kezdeti kamara elnökségének és választmányának tagjaként (1993-97) a Német Könyvvizsgálói Kamarából és a Német Könyvvizsgálók Intézetével (IDW) is együttműködve, részt vett a ”Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a Könyvvizsgálói tevékenységről” szóló törvénytervezet kialakításában. (A törvény 1997.XL.szám alatt jelent meg.)
L.L.1964 óta tagja a Magyar Tudományos Akadémia ( MTA) Szervezéstudományi, majd Igazgatástudományi (1973) Bizottságnak, az 1980-1989 időszakban alelnöke a Vezetés és Szervezéstudományi Bizottságnak, ezt követően a szervezeti módosításokból adódóan, mint az MTA doktora, tiszteletbeli tagja bizottságnak. 1973-tól több ciklusban tagja volt az Ipargazdasági Bizottságnak is. Alapító tagja volt a MTESZ keretében megalakult Szervezési és Vezetési Tudományos Társaságnak és a Szervezési Szakosztály elnökhelyettese (1970-1978), majd a Tudományos Társaság elnökségének tagja (1982-1991).
L.L.1950-től kezdődően kereken 50 éven át rendszeresen publikált, összesen több mint 300 írása, könyve, cikke, egyetemi stb. jegyzete, könyv részletet jelent meg a szervezés, vezetés, számvitel, műszaki -gazdasági elemzés, alkalmazott informatika, ipari üzemgazdaságtan, anyagmozgatás tárgykörében, részben külföldön illetve a Budapesti Műszaki Egyetem idegennyelvű folyóirata, a Periodica Polytechnica révén jutott el külföldi tudományos fórumokhoz. A Cambridge-ben megjelenő “International Who”s who in education”című kiadvány szervezési és a vállalati gazdaságtan témakörébe tartozó munkáit emeli ki.
A könyvkiadás területén tagja volt a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kiadói Tanácsának (1978-86) és szerkesztője a kiadó „Szervezettség és hatékonyság” 19 kötetes kőnyvsorozatának. (1981-86) Tagja volt több folyóirat szerkesztőbizottságának, így egyebek mellett az Ügyviteltechnika (1959-1963), majd az utód lapja, a Számvitel és Ügyviteltechnika (1963-67), a zVezetéstudomány (1969-1988), az Információ-Elektronika (1966-1983). Főszerkesztője az Ipar-Gazdaságnak (1986-1991), főszerkesztő-helyettese a Számvitel és Könyvvizsgálat c. folyóiratnak (1991-1997).
A publikációk mellett L.L. szakmai tevékenységének nagy részét a különféle előterjesztések, tanulmányok, véleményezések teszik ki, amelyeket megkeresésre, vagy saját elhatározás alapján készített el. Ezek az anyagok jórészt azokkal a bizottságokkal, tanácsokkal voltak kapcsolatosak, amelyeknek tagja volt.
L.L. egyetemi évei alatt ritkán utazhatott külföldre, mert a BME szűkös utaztatási keretének elosztásánál (érthetően) nem a szervezést-vezetési tudományterület élvezett prioritást. Mégis több külföldi intézmény részéről érdeklődés volt tapasztalható a hazai szaktudományi eredmények iránt. Így pl: 1965-ben az elektronikus adatfeldolgozás és management by exception (A modern vállalatvezetés technikája és módszerei) c. témái. A Krakkó-i Közgazdasági Főiskolán, a Katowice-i Szénbányászati és Kohászati Trösztnél, valamint a lengyel Pénzügyminisztériumban kérték előadni, lehetőleg a meghívó sajátosságainak figyelembevételével. Az 1990-es években a hazai könyvvizsgálók egyik reprezentánsaként számos előadást tartott, 1-1 Bécsben, Frankfurt A/M és Varsóban, elsősorban a könyvvizsgálói értékelések témájában.
L.L pártnak sohasem volt tagja.
