Vecsenyi János, a photo by Erdősi Gyula on Flickr.
Azon szerencsések közé tartozom, akik életük fénykorában ismerhették a három szervezéstudományi „tenor”-t: Ladó Lászlót, Susánszky Jánost és Szabó Lászlót. Engem Ladó László tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd Ő közvetített Szabó Lászlóhoz, aki akkor az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben dolgozott, akinek közvetlen munkatársa lehettem, majd a két László jóvoltából ott lehettem a Borsodi Iskolán, ahol Susánszky János kerekasztal konferenciáján ők hárman adták és vették a szót vezetésről, szervezésről. Emlékeimben Ladó László leggyakrabban a pályámra állításával jelenik meg, már csak azért is, mert a tanulság fényesen mutatja, hogy milyen ember volt.
Friss gépészmérnöki diplomával a zsebemben, ifjú épületgépész tervezőként szombat délutánonként az akkor népszerű délutáni lapot - az Esti Hírlapot - árultam, mozgóárusként. Rikkancs társaimhoz hasonlóan, ahogy felvettük az újságot a Népszínház utca elején körbementünk a Blaha Lujza tér összes éttermében, és asztaltól asztalig járva ajánlottunk új olvasnivalót a nagyérdeműnek. Egy verőfényes őszi hétvégén így kerültem a Nemzeti étterembe, ahol az egyik aszalnál ebédelt Ladó professzor. Majd’ elsüllyedtem a szégyenemben, amikor megláttam, hiszen vizsgáztam nála, sőt egy ipari megbízás keretében dolgoztam is a csapatában. Kedvesen megszólított, és meghívott látogassam meg az egyetemi irodájában. Amikor felkerestem beszélgettünk a jövőmről, és Ő úgy gondolta, hogy Szabó László barátjánál lenne érdemes a pályámat folytatni. Abban állapodtunk meg, hogy ő beszél a barátjával, aki fel fog engem hívni telefonon. És itt bújt elő Ladó Lászlóból az emberismerő és a szervezéstudomány professzora. Mielőtt elbúcsúztunk, a következőt mondta: „Ha Szabó doktor nem hívná magát fel három héten belül, akkor maga jelentkezzen nálam.” Valamit tudhatott, mert három hét múlva felhívtam. Ladó professzor bíztatott és kért, hogy két hét múlva hívjam, ha Szabó doktor nem hívna. Mit mondjak, két hét múlva megint én jelentkeztem. „No, ha két napon belül se telefonálna magának az én barátom, akkor hívjon megint.”- hangzott a visszacsatolásra késztető jó tanács. Másnap Szabó László felhívott, és ezzel megváltozott az életem. Én jelentkeztem Ladó professzor úrnál, és megköszöntem a közvetítést. Azóta, ha bárkinek hasonló segítséget nyújtok, mindig a „Ladó módszert” alkalmazom.
A sorsom úgy alakult, hogy egyetemi oktatói pályafutásomat mégsem a BME-n, hanem a Duna másik partján folytattam. Ezt érezte meg feltehetően az egyik műegyetemi vizsgáztatóm már tanulmányaim első félévében, amikor a Duna másik partján lévő egyetemre kívánt átterelni. Amikor 1978-ban elkezdetem a „közgázon” tanítani, akkor ott, és részben az óta is, az oktatók többsége a „nagy elméletek” bűvöletében élt, és kissé lenézték a műegyetemi praktikumot. Akkortájt kezdeményezte Ladó professzor a szervezési résztechnikák összegyűjtését és kötetbe rendezését. Ezek közé tartozott a brain storming is, amit bár már 1949-ben kitalált egy Osborn nevű pszichológus, a mai napig is sokaknak az újdonság erejével hat. Arról nem is beszélve, hogy milyen kevesen tudják jól alkalmazni. Ezek a technikák, akkor sok elméleti szakemberből enyhén lekicsinylő véleményt váltottak ki. Pedig, az ott bemutatott módszerek, ma már a mindennapjaink részévé váltak. Legalábbis azoknál a cégeknél, ahol komolyan veszik a szervezést és a problémamegoldást.
Gazdasági mérnöki tanulmányaim során Ladó professzort hallgattam, amint az információszervezésről tartott előadásokat. Csak a fiatalabbak kedvéért jegyzem meg, hogy ez 1971-ben volt, mert bár akkor még számítógépek alig voltak (hihetetlen, hogy létezett ilyen kor), de Ladó professzor már foglalkozott ezzel a területtel. Ő fogalmazta meg, hogy az információ a döntések bizonytalanságát csökkentő új tény vagy adat. Legalábbis, ha jól emlékszem.
Erről jut eszembe, hogy az állandó és változó költségek megkülönböztetését és a fedezetszámítás módszerét ugyancsak tőle tanultuk először. Azért, hogy meg is jegyezzük ÁKFN (ár – költség - fedezet – nyereség) rövidítéssel véste a fejünkbe. Aki, ma gazdasági számításokat végez a vállalkozások világában nem is lehet meg ennek ismerete nélkül. Ezt se Ladó professzor találta ki, de ő ismertette fel velünk ennek a fontosságát is, ahogy ő irányította a figyelmünket az értékelemzésre is. Soha nem felejtem el a Ganz MÁVAG vasúti kocsi továbbfejlesztési példáját, ahol takarítónők, kismamák és különböző felhasználók határozták meg a funkciókat, a mérnökök a technikai megoldást, míg a gazdasági mérnökök a költségeket és ezek értékarányos csökkentési lehetőségeit. Ma már más néven, de hasonló elvek alapján fejlesztenek terméket azok, akik szem előtt tartják, hogy a vevők igényeit kell kielégíteni a cég számára nyereségesen.
Azt gondolom, hogy egy oktató már akkor örülhet, ha legalább egy gondolata másokban megmarad és tovább él. Ladó professzor életművéből sokkal több maradt meg.
Vecsenyi János
